Eml
ékeztek még a tavalyi "ismerjük meg szép hazánkat" sorozat első részeként közzétett máramarosi túraajánlatra ? Ha nem, akkor ITT felfrissíthető a leírás.A lényeg hogy ennek mintájára írom a sorozat második részét, ezúttal a bánáti hegyvidékről. Újabb fehér foltot színezhettem be saját térképemen, az Anina, Almás, Cserna és Mehádiai hegyekben fedeztem fel újabb csodálatos helyeket. És nem lett annyira turistás sem, jócskán gyalogoltunk, másztunk, izzadtunk ...
De vegyük szépen sorban:
Miután áthajszoltuk az autót a még friss aszfaltszagot árasztó Nagyszeben - Déva autópályán - persze némi megszakítással hogy nehogy túlságosan hozzászokjunk a jóhoz - elgémberedett tagokkal landoltunk a Déva vára alatt. Tízóraizás közben látogattuk meg az újjáépítés alatt álló várfalakat, és a szendvics végére már ültünk is vissza az autóba. Szerintem egyetlen igazán vagány dolog van ezzel a várral ... irtó jó róla a kilátás. Azontúl csak turistaterelgető pallókon jártunk és a malteros munkásokat kerülgettük. Csoda hát hogy nem fényképeztem ?
Aztán a hátszegi medence másik "látványosságánál"álltunk meg, ezúttal pisilni :). Na jó, utána rögtön körbejártuk a hangzatos nevet viselő Sarmisegetusa Ulpia Traiana dák kori arheológiai "hátsó udvart". Merthogy pont olyan mintha valakinek a hátsó kertjébe fizetnél be. Itt is gyorsan végeztünk, inkább a kövek közt minduntalan elbúvó gyíkok érdekeltek mint maguk a kövek. És még jó kilátással sem büszkélkedhet.
No de régi, így megnéztük - ahogy mondani szokás - egyszer az életben. Itt fényképeztem, de nem merem megmutatni :) ... azt hinnétek hogy a többi fotómat biztosan loptam valakitől ...
No de hogy bizonyíthassak, a bányavárosokat átszelve (pl: Resicabánya) érkeztünk pappírra vetett programunk első célpontjához, a hirtelen híressé vált Bigar vízeséshez. Nem tudom hogyan, de bekerült vajmi rangos vízeséses lista első tíz helyezettje közé és most már sorba kell állni ha látni akarod. Biztos vagyok benne hogy eddig senki ki sem szállt az autóból hogy bár egy pillantást vessen rá ...
Ám ha veszed a fáradtságot, eltávolodsz az aszfaltól durva 2 métert és leereszkedsz a patakmeder szintjére, egy egészen mutatós képet kapsz. Vagyis nekem jobban tetszett mint amire vártam. Van ilyen is ...
Képekben :
Innen aztán az idő gyors mulásától fenyegetve (túl sok idő ment a fotózásra) zörgettünk át Ilidia településre, ahol vártak ránk ott élő barátaink és akik a következő túrákra vezetőnek jelentkeztek hogy ne szerencsétlenkedjünk az idegen terepen. Köszönés után indultunk is azonnal a Néra - Beusnita nemzeti parkba, újabb célpontokat tervezve a késő délutáni órákra.
A Vaioaga vízesésnél addig fotóztunk hogy az állványokat lóbálva kellett az autók után iramodni ...
... majd egyenesen az Ochiul Bei tóig gyalogoltunk. Mésztufagát, türkízkék vízek, stb ... aki járt a horvátországi Plitvicén az tudja miről beszélek. Persze itt is addig kattogtattuk a gépeket amíg mindenki más halálra nem unta magát. Öngyilkosság, vagy ne adj Isten, gyilkossági kísérlet helyett inkább újra otthagytak.
A nap utolsó sugarai hatoltak át az erdőn amikor a Beusnita vízeséshez értünk. Csodás fotókat láttam erről, ám most alig csordogákt víz, csak a csupasz vagy mohával borított mészkőfalak ásítottak. Mondanom sem kell ... jó fotó az nincs. Ám a vízesés fölötti erdő annyira hangulatos volt hogy feledtette a kissé csalódott társasággal a hiányt. Íme :
![]()
![]()
Másnap - Néra völgye. A Néra lustán kanyargó íve mentén gyalogoltunk az úgynevezett Alagútaknál. Néha magasan a sziklaszirtek oldalába vájt ösvényen, máskor egészen a folyóparton. Majd túravezető házigazdáink beültettek egy 4X4-esbe mondván hogy a Néra völgyét végiggyalogolni hosszú és néha unalmas, inkább koncentráljunk a következő célpontra, majd a következőre, majd ... Tudom én hogy milyen az amikor egyszerre mindent meg szeretnél mutatni, én is sokszor így érzek. Tehát az autót elhagyva ott ahol már gyalog sem volt könnyű, félórás meredek ereszkedő után érkezünk az Ördög tóhoz. Elrejtve egy sziklaüreg mélyén, váratlanul mutatkozik előttünk. Fölöttébb érdekes hely, messze az erdő mélyén és messze az emberektől. Délidőben, amikor a mély árnyékok és világos, napsütötte foltok tarkítják a tájat szinte lehetetlen jól lefotózni. És még nem is említettem hogy a meredek oldalon megállni is nehéz, nemhogy fényképezni.
![]()
Kicsitt később ... Susára kanyon és vízesés. Akár egy miniatűr Tordai hasadék, ám a patakmeder egészen újszerű. Kelyhek, kis mélyedések, küszöbök tarkítják a kristálytiszta patak utját. Azt hiszem nekem ez tetszett igazán ...
És még mindig nincs vége a napnak, Ilidia fölött sem unalmas a táj, a sűrű erdőben újabb vízesésre bukkanunk. Érdekes, barlangszerű képződmény ... a természet szobrásza alakítja műveit szüntelen. A víz kevés de a hangulat itt is csodálatos.
És mindenképp meg kell említenem az itteni erdőket. Nem látni azokat a büszke fenyveseket vagy szellős bükkösöket mint mifelénk, viszont megszámlálhatatlan fafaj alkotja azokat a vékonyszálú, sűrű, áthatolhatatlannak tűnő erdőket amelyekben még az ismert fafajok is másként néznek ki. A fákra tekeredő indás növények, a gazdag aljnövényzet amolyan trópusi erdő hangulatát árasztja.
Harmadnap ... immár újra magunk maradtunk. Tájékozódásban azonban nem tett próbára a terep, hiszen e napra lett kitűzve a Kazán szoros környékének megismerése. Pontosabban a szoros környékének román oldala, nem hiszem kitörő örömmel fogadtak volna a túloldal szerb határőrei :). Nyugati irányból követve a Duna folyásirányát gurultunk be a szorosok látogatásának kiindulópontjául szolgáló hevenyészett parkolóba, Decebal szigorú tekintetétől követve. Turistásan kezdjük a napot. Csónakbérlés, persze figyelmeztetjük a "kapitányt" hogy amint látja mi "komoly" fotósok vagyunk, tehát kérjük nem hánykolódni ok nélkül a vízen. Ám minden komolyságunk ellenére sem nevezhetőek sikeresnek a képek :(. A szoros azonban - meg kell hagyni - látványos. Hatalmas mészkőfalak meredeznek fölöttünk kétoldalt és állítólag lefele is messze van a folyómeder. A magas vízállás miatt nem is juthattunk be a Ponicova barlang alsó, vízről megközelíthető bejáratán. De van erre egy B tervem, amit még a csapattal sem osztottam meg eddig - olvastam hogy létezik egy felső bejárat is. Tehát amiután visszaértünk vízi utunkról, az erdőből közelítjük meg a barlang felső bejáratát, majd a jókora sziklakapun át ereszkedünk le a sötétségbe. Hajrá ... végre igazi felfedezőtúra !
![]() |
| A Ponicova barlang felső bejárata ... bentről kifele fotózva |
... hamarosan lent is vagyunk a Duna felőli kijáratnál, integetünk a csónakok újabb utasainak. Most majd hogyan adja be nekük a "kapitány" hogy nem lehet bejutni mert magas a vízállás? Visszafele bejárjuk a mellékjáratokat is, sőt addig bujkálunk a szűk járatokban amíg már hasonkúszva sem juthatunk tovább. Gyönyörű sztalagmitok közt kanyargunk, csak suttogva merünk beszélni ...
És végül, hab a tortán, naplementére felmászunk a szorost körbezáró sziklafalak tetejére, felülről szemlélve a kicsiny csónakokat, és csak a szúnyogok kíméletlen hada tud mozgásra bírni.
![]() |
| A Kazán szoros fentről - jobbra a Dubova öböl |
Folytatása következik ...
