Nagyon trendi cím lett, igaz? Mintha marketinges szakember írta volna meg. Bár azt hiszem egy jó marketinges ezt már ódivatunak tartaná.
Tehát, szűkebb hazánkat kis időre elhagyva – itt Erdélyről beszélek, remélem tiszta :) - leugrottunk az oly sokat dicsért montenegrói tájakra. Pontosabban ücsörögtünk az autóban, bár így utólag visszatekintve nagyon is megérte. Meg aztán elgyalogolni odáig kicsitt hosszú let volna.
No de soroljam azokat a helyszíneket, azoknak minden pozitiv vagy negativ vonatkozásaival együtt.
Azt azért tisztázni szeretném hogy a sorrend teljesen véletlenszerű, sem fontossági vagy magassági vagy bármilyen más besorolás nem volt alapja.
- Durmitor hegység – Bobotok Kuk csúcs (2523m)
Hegyek. Az én esetemben enélkül nem lehet. Az ország legismertebb hegysége, a Durmitor, közkedvelt célpont. Bizonyos részét még a nagy autóbuszos kirándulások is érintik. Ennek is legmagasabb pontja a Bobotov Kuk csúcs az ahová mi is feljártunk. Az a jó ha az ember barátokkal indul el, hogy tudja mi az amit be lehet vállalni csapatként, és mi az amit nem. Persze így is vannak ismeretlen tényezők, váratlan események. de tervezni legalább lehet. Ez esetben adva van a mészkőhegységek mintapéldánya, jól követhető, jelzésekkel ellátott ösvények, csak arra kell vigyázni hogy egy esetleges vihar ne a főcsúcson kapjon el. Ám arra nagyon!
Kb. 4 órás túrával lehet feljutni a legrövidebb útvonalon (Sedlo nyeregből – amely autóval elérhető), és végig gyönyörű a panoráma. A csúcsról meg egyenesen elképesztő. A kellemesen zöldelő, fűves tisztásokról toronyként kiemelkedő mészkőszirtek legmagasabbjának tetején állni amolyan igazi csúcsélmény. Bár a csúcs alatti szakaszok kitettsége miatt láncokkal biztosított, ezeken simán át lehet mászni, akár gyerekekkel is, mint ahogy azt mi is tettük. Lefele már odafigyelősebb, de az élmény biztosított ...
![]() |
| A Bobotov Kuk látványa (balra) - a baloldalról kerülve lehet feljutni |
![]() |
| Csúcsdoboz ... |
Majdnem olyan mintha a Szent Anna tó partján állnál. Csak a Szent Anna tó esetében a fenyvesek fölött nem meredeznek hatalmas sziklafalak. Nem mintha mi azt nem szeretnénk ha itt is lennének, csak hát ide nem nőttek.
Egy előzetes, késő délutáni felmérés után, hajnalban látogattuk meg. Jókedvében kaptuk! Beúszó ködök, tükröződések, ás még egy rendkivül ritka – fehér szivárványként ismert – jelenség tanúi is lehettünk. Én szó szerint el voltam ragadtatva ... lehúztak rólunk 3 eurót fejenként, de üsse kő, megérte. Dupláját is.
Egyszóval ha arra jártok, hajnalban tegyétek!
Gyakorlatilag ez is a Durmitor NP (nemzeti park) része. Azt írják róla hogy a Grand Canyon után a második legmélyebb szurdok. Nos, lehet ... de nem baj ha szkeptikus maradok, ugye?
Nagyon reklámozzák a raftingot, ám a leírások szerint nyáridőben nem túl izgalmas, ott csorogsz le nyugisan a vízen, bár gondolom látvány az van. Tényleg ... rafting közben lehet fotózni? No mindegy, nekünk erre nem volt időnk, és a fejenkénti 50 euró sem hangzott hívogatóan.
Maradt a másik lehetőség, kigyalogolni a Curavec kilátóig, ahonnan állítólag a legjobb panoráma nyílik a kanyonra. Gondolom ez is azért honosodott meg, mert alig 30-40 perc gyaloglással elérhető. A látvány az persze jó, de azért én láttam pár olyan kiálló sziklaszirtet ahonnan nem lehet lebecsülendő az élmény. Csak oda meg kutyagolni kell ugyebár ... meg esetenként mászni is.
Régi kis település, klasszikus kőhíd, szép környezetben. De ennél lényegesebb a település közelében látható, ugyancsak a falu nevét viselő folyó elhíresült kanyarulata. Szinte kizárt hogy ne találkoztál volna már valahol ezzel a képpel. Nekem maradéktalanul tetszett, bár az lenne az igazi ha időt lehetne szánni egy csónakos, evezős kiruccanásra ugyanitt. Meg több időt tölteni a helyi borpincékbe.
Lehet most sokan rámugranak, de szerintem a vár nélkül Kotor is csak egy lenne az Adria partján sorakozó régi városok közül. Ami különlegessé teszi az a párszáz méterrel fölé tornyosuló vár, a felvezető várfal, illetve a várból nyíló páratlan kilátás a kotori öbölre. Az óváros utcáin járva a kép ugyanaz mint a meditterán környezetben épült óvárosoké, szűk utcáival, kőfalaival, fényesre koptatott járóköveivel, és újabban minden földszinti lakrészben kialakított boltjaival. Jó esetben vendéglő vagy kocsma. És emberek ... sok ember.
Ám felfele kapaszkodva a várfalon egyre kevesebb az ember, és egyre érdekesebb a látvány. No persze több figyelmet fordíthatnának a részletekre, a szemét és a mindent befedő bozót sokszor megtöri az egyébként hihetetlen szép panorámát. Mindenképp megéri felmenni, sőt anélkül szerintem értelmetlen az egész. Mi a kora reggeli órákban tettük, és kellemes volt a még árnyékos hegyoldalon gyalogolni. Mindez a déli kánikulában feltételezhetően nyűgösebb lett volna. És nem utolsósorban fotózni is jobb volt ...
Sveti Stefan (Szent István) sziget
Biztosan erről is sokan hallottatok már. Ez az a sziget amely ma teljes egészében hotelként működik, és ahová csak sok pénzért teheted be a lábad. A sziget és közvetlen környéke ellentéte mindannak amit ebben az országban tapasztalhatsz. patyolattiszta, rendezett és karbantartott. Amíg máshol a strandok tulzsúfoltak, addig itt egy lélek sincs a hírességeknek fenntartott partvonalon, lépten-nyomon egyenruhás rendfenntartók, a parkban hűs sétányok, tökéletesre nyírt gyep, stílusos épületek.
Idillikus helyszínt kereső fotósoknak kötelező, de lehet hogy fizetni kell ha túlzásba esel. Egy állványra állított, nagyzoom-os géppel, amely a sziget épületeire van fókuszálva ... hmm ... lehet magyarázkodni kellene.
Mivel mi a közelben laktunk, volt időm napközben feltérképezni e vad sziklaszirtekkel tűzdelt partvonalat, és időnként visszatérni egy-egy napnyugtára. Ha már tengerpart, akkor ez a sziklás, hegyekkel szegélyezett part az amit én szeretek. Napközben is szép, a kristálytiszta vízből kiálló sziklák, a közeli sziklaszigetek folyamatosan jó fotótémát kínálnak. Ehhez persze kissé el kell távolodni a zsúfolt strandok környékéről. Egyébként inkább családosok látogatják, nyugis, visszafogott környék. A partvonal vadsága miatt kevés a jó strand, de egy magamfajtának éppen erre van szüksége.
![]()
![]()
![]()
Lüktető, zajos város. Talán a legismertebb parti üdülőváros, főként a fiatalok körében. A közeli strand (Jazz – évek óta kékzászlós) minden igényt kielégíthet és montenegrói viszonylatban hatalmas. A városban meg pezseg az éjszakai élet. Mi is egy esti látogatást iktattunk be, bár nem a buli miatt, hanem mert egyszerűen így sikerült. Az óvárosban kóboroltunk sok más turista társaságában. Sok jó fotót láttam ami az óvárost és a közeli szigetet ábrázolta, de mi ezúttal csak éjszakai fotókat készíthettünk. Nem nagy sikerrel elárulom ...
Bar óvárosa (Stari Bar – Öreg Bar)
Romváros. Ódon kőfalai még mindig tűrik az idők vasfogának pusztító hatását. A megszokottól eltérően itt az óváros messze fent van egy hegyoldalban és nem a központban. Án nem a déli hőségben érdemes ide látogatni, mint ahogyan mi is tettük, hanem mondjuk a késő délutáni hűvösben. Napnyugtakor különleges hangulata lehet ...
Csak nagyon rövid időre álltunk meg. Azt is inkább fotózni, fényes nappal, pár kép a hangulat kedvéért, és kész is. Ha jó élményeket akarsz itt, akor arra időt kell szánni. Kínálnak itt mindenféle csónakos kirándulásokat, de mint tudjátok, ilyenkor bezsúfolnak egy lélekvesztőbe, végigvisznek egy kijelölt útvonalon, és gyorsan kituszkolnak a partra, mert jönnie kell a következő csoportnak. Nos, ezt én nem szeretem. Ahhoz hogy felfedezd, megismerd a tó azon ritka szépségeit amelyek amúgy rejtve maradnak, ennél sokkal többre lenne szükség. No de egy általános képet alkothattunk róla, meg pár általános fotót is ...
Prokletije (Elátkozott) hegység
A balkán hegyvidékeinek tapasztalt csavargói lelkesen ajánlották. Bár a hegység nagyrészében Albánia területén fekszik, Montenegróbol is feljuthatunk, ráadásul több olyan részt érintve amelyet méltán emlegetnek a balkán, de akár Európa legszebbjei közt. Ezek közül éna Grbaja völgyből kiinduló lehetőségeket vizsgáltam, és a Severni vagy Veliki csúcsokat tűztem ki célpontnak. A nagyobb szintkülönbség és a hegység köztudottan nehéz útvonalai miatt csak hárman mentünk a csapatból. Autóúttal együtt egy napunk volt rá, így a kedvező időjárást várva egészen az utolsó napig kellett várnunk.
Hajnalban már a völgy felső végében bandukoltunk, nem találva a helyes útvonalat. Nagyon kevesen járnak erre, a jelzések ritkák, az volt az érzésem hogy készakarva nem raknak ki fontos helyekre jelzáseket, hogy akárki ne tévedjen veszélyes helyekre. Az interneten elérhető térképeken nem is szerepelnek a túraútvonalak, így csak remélni lehet hogy a helyszínen megoldhatóak a felmerülő problémák. Szerencsénkre egy sátorozó társaság eligazítása alapján végül rátaláltunk a helyes ösvényre, amelyen aztán gond nélkül haladtunk felfele.
Már lentről lenyűgöző a látvány, a völgyet minden oldalról lezáró hatalmas sziklafalak közt nem sok lehetőséget látni a továbbjutásra. Egy keskeny és meredek vályú, majd egy kiszélesedő völgykatlan vezet fel. Kijutva a völgyfenékre tapadt felhőkből csak pislogtunk a vakítóan fehér mészkőszirtek látványától. Egy meredek kőfolyás tetején, néhány kitett sziklás szakasz átmászása után jutunk fel a csúcs alatti nyeregbe. Az élmény leírhatatlan. Mindenütt csak tornyok, és falak, és a tátongó mélység. Bármerre is nézünk, úgy tűnik hogy lehetetlen egyszerűen továbbjutni. Egy láncokkal biztosított keskeny párkány vezet ki, majd egy amfiteátrumszerű, kisebb sziklaküszöbökkel tarkított meredek hegyoldalon jutunk fel a kiszemelt csúcsra. majd a másikra is (Veliki vrh – 2490m). És ennél magasabbra itt már nem lehet.
Hosszú időre odaszögez a kitárulkozó panoráma. Folyton egy dolog járt a fejembe ... hogy atyavilág, milyen lehet itt télen? ... mekkorákat lehetne itt mászni. Hogy milyen vad, és mennyire gyönyörű.
Nem messze tőlönk megmutatja magát a Maja Jezerce hatalmas kúpolája is. A hegység, és tudtommal egész Albánia legmagasabb pontja (2694m). lehetetlen nem érezni azt a késztetést hogy ide még vissza kellene jönni, és felmászni mindenre amit erőnk, felkészültségünk és tapasztalatunk enged.
Bár így utólag sajnálom, de lefele ereszkedve elvetettük az ötletet miszerint egy másik útvonalon ereszkedjünk vissza a vülgybe, de így is egy életre bevésődött a retinámba a mészkőből formálódott felhőkarcolók képe.
+ 2 helyszín amiért viszont nem érdemes 16 órát vezetni Montenegróig. Legalábbis számomra.
Szerb ortodox kolostor, népszerű zarándokhely. Bár a környéke látványos, a hegyoldalon felvezető keskeny és kanyargós út meg izgalmas, a kolostor nekem túl nagy sokk volt. A csendes, világ dolgairól elmélkedő remeték képe helyett, egy éppen zarándoklat miatt összegyűlt tömeg kellős közepén találtam magam. Sokan mezítláb próbáltak feljutni a sziklaösvényen, a sziklába vájt kolostor előtti kis téren meg emberek százai ültek, feküdtek, vagy álltak sorban bebocsájtásra (vagy megbocsájtásra?) várva.
Elmenekültünk ...
Nos, ez egy másik program amit jobb lett volna egyszerűen kihagyni. Ráadásul egésznapos program, közben meg van kb 2 érdekes helyszín ahol talán 30-30 percet tölthetsz. A többi halálos unalom. A kotori öböl egy darabig érdekes a vízről szemlélve, de aztán marad az eseménytelen ücsörgés. Ha a fedélzeten maradsz a napsütés végez veled, a belső utastérből nem látni a tájat sem, és csak az alig hallható, orosz akcentussal angolul beszélő vezető monoton szövegelése marad.
Becsszó azt a két helyszínt elérheted más módon is, kár érte egy egész napot unatkozni egy lustán ringatozó hajón. A Kék barlangés a Szirti Madonna szigete amúgy csak vízről érhető el.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Összeségében tehát igencsak megéri Montenegróba látogatni. Egy ilyen kis ország területére annyi természeti látványosság sűrűsödött, hogy bárki megtalálja azt amit szeret, legyen az hegyvidék vagy tengerpart. Na jó ... aki a „city break” típusu nagyvárosi kirándulást szereti, annak semmi keresnivalója itt.
És még egy tanács. Ne tévesszen meg a tény hogy ez egy kis ország. A közlekedés időt, türelmet és tapasztalatot igényel, a folyamatosan hegyek közt kanyargó útakon lehetetlen gyors tempóban haladni. Szánj elég időt az autóval megközelítendő úticélokra, 50-60 km/órás átlagnál többet nem tudsz kihozni. Éjszaka sem.
Á ... és a Moraca kanyon-on átvezető autóútat ki ne hagyd !!!
