NaturePhotoBuilder

Tudja a bánat hogy mi is van ezzel az időjárással, de kezd olyan depressziós hangulatom lenni. Ez a folytonos szürkeség, nyirkos, latyakos hó ..mintha két hónapja ki akarna tavaszodni .. de aztán mégse.

Azért mégiscsak elindulunk . .nem messze .. nem is magasra .. Nagykőhavas .. csak hogy be ne rozsdásodjon a szerkezet.

Reggel még a napsugarak áttörtek a gomolygó felhők közt . .talán-talán mégis lesz egy kis szerencsénk, de amire a Hétlétra kanyonig értünk már a szürkeség uralja az égboltot. Hát ez van .. számítottunk rá.

Fotózás tehát csakis a kanyonba .. persze állvány az nincs .. majd csak találok valamit amire feltámaszthatom a gépet.

Többé kevésbé megoldottam ..

A kanyon alsó bejárata

Végre rájöttem hogyan érdemes fotózni a nagy létrát .. viszont ezt állvány nélkül lehetetlen jól fotózni ..
.. és egy gradiens szürke szűrő sem árt ..

A kanyon felett kezd végre nagyobb hó lenni . .és egyre nő a menedékházig. Az idő az viszont kedvezőtlen marad, így aztán egyetlen fotó nélkül érek vissza kora délután az autóhoz. Még haza is érek vendégfogadásra .. merthogy ezen a napon éppen születésem napja vala!

Fordított arányban történt: hosszú túra a Királykőre - kevés és gyenge fotók, rövid túra a Csukásra - sokkal jobb eredménnyel. Sőt .. a Királykőn, azonkivül hogy idő is volt bőven, kellemes meleg, többnyire szélcsendes hegyoldal .. valahogy nem születtek érdemes fotók.

Csukáson viszont üvöltő szél, pár pillanat alatt lefagyott az ujjam, kilesni sem mertem a kapucni alól és szinte azonnal meglökött a szél amint szemem elé emeltem a fotógépet. Mindezek ellenére kijött pár élvezhető képanyag.

Nos. .nem szaporítom a szót .. mutogatok:

Királykő:

Hegyes csúcsról fotózva az északi gerinc ...

Lehmann menedékhely ... 2150m

Csukás:

Kissé "álmodozósra" lágyítva ..

Nos? Érdemes tájfotózni fekete-fehérbe ?

Pontosabban jártunk, majd másztunk .. aztán csak úgy lerohantunk.

Az újrabb havazás újra beleköpött a Bucsecs mászkálos túratervbe. Persze . .lavinaveszély .. tehát vagy ismét kuksolunk otthon, vagy azért elmegyünk valahová, csak hogy az elkerülhetetlen rozsdásodást megelőzzük.

Megelőztük .. egyelőre.

Keresztényhavast választottuk .. emlékszünk ott egy sziklagerincre amit már nagyon régen másztunk. Rövid, nincs túl magasan, és pontosan a főcsúcsra vezet.

Hajrá .. gyaloglás bemelegítőnek, majd azonnal egy meredek hónyelven kezdünk .. majd meredek, de még fákkal tűzdelt sziklák, aztán a végén egy gyönyörű kilátást biztosító csupasz sziklagerinc.

Pontosabban megvolt az első önálló kiállításom. Még pontosabban Gál Lacival (transylvaniantracker) közös kiállításunk :)). Ettől még önálló !

A szolnoki Jászkun Fotóklub meghívására jutottunk ki összesen 60 fotóval. Ezúttal is köszönet Dr. Lafferton Lászlónak (Jászkun fotóklub elnöke) és Zsilka Sándornak a szervezésért, a szíves vendéglátásért és nem utolsósorban a városbemutásáért is.

Szerencsénk volt megismerni Szalay Ferenc - Szolnok polgármesterét, dr. Turóczi Imrét a szolnoki főiskola rektorát, akiknek megnyítói beszédükért is köszönettel tartozunk, illetve sok olyan szolnoki személyt - többnyire fotósokat - akikkel számtalan közös témára találtunk.

Várjuk mindannyiukat Erdélybe !

bj: Turóczi Imre, Lafferton László, Szalay Ferenc, Gál Laci .. és jómagam ..
rövid bemutató a megnyító előtt ..

A szolnoki főiskola előcsarnoka

A galériában ..

Már a pánik határán álltam .. mindjárt vége a télnek a hegyekben is, és a Negoiu túra még csak fejben van teljesítve. Tavaly is pontosan így volt .. a Moldoveánura csak áprilisban tudtunk feljutni .. és milyen jó kis mászás volt !

Kötelességtudóan figyeltem a hójelentéseket, időjárás előrejelzéseket .. hosszú ideig semmi biztató jel nem volt .. állandó havazás, lavinák .. már a Keresztényhavasra is alig mertünk kimenni.

Végül ismét az április hozta el a várt lehetőséget .. és az előrejelzés pontosságában reménykedve egy péntek-szombatra "ruccantunk" ki a Fogarasokba.

A Negoiu ház - Fogarasi viszonylatban - igencsak könnyen megközelíthető autóval, a "parkolótól" mindössze másfél óra alatt feljuthat bárki a kényelmes és jól karbantartott ösvényen. A háznál gyakorlatilag egyedüli vendégek voltunk, és csak egy hegyimentő alakulatot vártak hétvégére .. hát tolongás nem volt :)

Délutáni műsorunk egy rövidebb felderítő túra a Serbota éles gerincén, talán onnan jobban felmérhető a csúcs legjobb megközelítési lehetősége. Ki is derült az amitől tartottam .. nyomok egyáltalán nincsenek, a Saratii gericről hatalmas hópárkányok árnyéka sötétlik vészjóslóan, és a hó csakis a kora reggeli órákban marad biztonságosan kemény.

Minden ambiciós tervünk miszerint a Serbota - Saratii gerincen át mászunk hirtelen dugába dőlt ..
Marad a Saratii völgyön átvezető útvonal, a Kleopátra nyeregben jutva ki a főgerincre. Őszintén szólva elsőre ez sem néz ki biztonságosnak .. de akkor meg menjünk haza? Sovány jutalom lenne ...

Saratii völgy és a Negoiu csúcs a menedékháztól

A Serbota gerincről

Közelebb a Negoiu csúcsról (a hátsó a főcsúcs)

A mérlegelést estére halasztjuk .. visszaereszkedünk a házig, és én átadom magam a naplementében egyre színesedő hegyoldalak minden pillanatának hű megörökítésének. Majd egy órán át próbálok minden részletet, minden fényt, minden színárnyalatot elkapni ..

Mutatok is azon órai eredményéből ...

A Negoiu ház, háttérben a Serbota gerinc alsó szakasza

Negoiu csúcs - pontosabban a Kis Negoiu . a főcsúcs a háta mögött van

Reggel korai kelés .. és megkockáztatjuk az úgynevezett "Hídak ösvényét", a híres-hírhedt szakaszt amely már annyi emberáldozatot követelt. Izgalmak nélkül érjük el a Saratii völgy glaciális teraszát .. innen már igencsak élvezetessé válik a dolog. Bármilyen meredek is a hegyoldal, a mászóvasak, jégcsákányok stabilan "harapják" a keményre fagyott, jeges felületet.

Molnár Laci kezdeményesére eltérünk a klasszikus Kleopátra nyereg felé vezető harántozástól, és egy, a Kis Negoiu-ra vezető direkt meredélyen mászunk ki a főgerincre. Itt már mindannyian kötélbe kötve, teljes szerelésben haladunk. A lejtő szöge egyre meredekebb, sejtésem szerint 65-70 fokos szakaszok is voltak. Élmény volt .. a kilátás pazar .. a Serbota csúcs észak-keleti fala valós alpesi érzéseket ébresztett .. A Saratii gerinc vad hópárkányai a legelszántabbakat is óvatosságra inti.

Serbota csúcs

A gerincet ostromló szél erőteljesen kavargatta a kemény felszínről felszabaduló hókristályokat. Mintha egyenesen az égbe másztunk volna ...

Kevéssel a Kis Negoiu alatt értünk ki a főgerincre .. lerogytunk a szélcsendes, napsütötte déli oldalon, és próbáltuk befogadni a végtelennek tetsző havas hegygerincek látványát ..

Az előttünk álló gerincszakasz tiszteletet követelően tornyosult előttünk .. utolsó 20-25 méterén meredek hófal zárta a Negoiu főcsúcsát. Csak pillantra bizonytalanított el .. nem sokkal később fent voltunk, és már csak a végtelen ég kékje állt fölöttünk. Még a szél is megállt .. nehogy megzavarja lelkes újjongásunkat.

Legalább 2 méter hó volt a csúcson .. az ismert betonoszlop mélyen eltemetve volt valahol alattunk, csak a ráerősített fémoszlop vége kandikált ki, biztosítva hogy valóban a csúcson állunk, és támpontot adva arra hogy meddig merészkedhetünk ki a hatalmas hópárkány tetején. Csúcsélmény ...

Úgy a Ciortea csúcsok, a Suru és társai nyugaton mint a Dara és Urlea keleten tisztán látható .. büszkén emelkednek a Vistea - Moldoveanu csúcsok, a Buteanu, a Kecske csúcs .. mindannyi kedves ismerős ...

A csúcs felé ..

Nyugatra - Ciortea csúcsok, Boiu, stb.

Keletre - Vistea, Moldoveanu, Buteanu, Árpás, stb

Csak nehezen szakítjuk meg e élményfürdőt .. az egyre olvadó hó gyors ereszkedésre késztet. Gyakorlatilag lemásztuk a csúcs alatti kíméletlen meredélyt, újra végigmentünk a kitett gerincen, egészen a Kleopátra nyeregig, majd rövid fotózást követve a Kleopátra torony (Kleopátra tű lenne a román név tükörfordítása) alatt ismét meredek hófalon ereszkedtünk .. szerencse a nap későre éri el és még épp elég kemény volt.

A csapat: jobbról: Papp József, Csulak Enikő, Molnár Laci és Laci mögött a Kleopátra tű

Örömmel érjük el a latyakos hótól már megszabadult völgy alját. Tavaszi sáfrányok szőnyegként borítják a napsütötte hegyoldalt, éles kontrasztot képezve a háttér havas csúcsaival. Kell több ennél egy fotózáshoz ?

Tavaszi sáfrányok .. háttérben a Negoiu csúcs

Vissza a házhoz már nem merjük kockáztatni a "hídak ösvényét" - amire a hegyimentők utólag helyeslően bólogattak is - egy medvenyomon ereszkedtünk alább a völgyön, majd meredek erdős oldalon kapaszkodtunk a házig. Amint az kiderült, a menedékház tulajdonosa és a hegyimentők is igencsak szkeptikusak voltak sikeres csúcsmászásunkat illetően .. ráadásul azt is tudtunkra adták hogy idén az első csapat voltunk a csúcson. Megelégedettség töltött el - dagadt a májunk - ahogy mifelénk erre mondani szokás .. végülis egy igazi alpesi mászás már igencsak hiányzott.

A szomorú csak az hogy mindig haza kell indulni, bármennyire is nyújtani szeretnénk hegyvidéken töltött napjainkat ..

A mászott útvonalat az alábbi fotón próbáltam berajzolni ..

Piros - felfele / zöld - lefele

Nem az első eset hogy lemaradok a blog frissítésével, de ezúttal igencsak hosszúra nyúlt a szünet.
A májusban elkezdődött NatGeo projekt, és minden egyébb elfoglaltság teljesen háttérbe szorította az internetes aktivitást, olyannyira hogy most már csak összefoglalóként kezelhetem a nyár folyamán összegyűlt fotóanyagot.
De magyarázkodás és mentegetőzés helyett inkébb bele is vágok a dologba.

1. Fogarasi havasokban tett látogatásunk után Gál laci barátommal bicajoztunk a Háromszéki havasok főgerincén, illetve a főgerinc erdély felőli oldalának erdőiben. Igaz az erdőben többet toltuk a biciklit mint amit rajta ültünk, de aki terepezik az tudja hogy ez is benne a pakliban.

Szép nap volt, hozzám mérve igazán jó túratáv és teljesítmény . .mégis arra emlékszem leginkább ahogy este holtfáradtan fordultam le a bicikliről és remegő lábakkal jutottam el az ágyig.

2. Pár napra rá már a Királykő éles gerincén egyensúlyozgattunk a kézdivásárhelyi SpeoAlpin klub csapatával. Már azt sem tudom hányan voltunk, de visszanézve a hegyoldalon hosszan kanyargó emberek sorára úgy tűnt hogy a fél város igyekszik megismerni e csodás kis sarkát a világnak. Örömmel nyugtázom hogy egy ilyen kisvárosból is számottevő érdeklődő akad a természeti látványosságok iránt, és fáradságot nem ismerve járják hegyeinket.
Ezúttal a keleti oldalról jutottunk fel a hegység legmagasabb csúcsára (Pásztor csúcs 2237m), majd a főgerinc egy szakaszát is végigjártuk .. ím a fotók:

A csúcs altti Grind menedékhely ..

A főgerincről bepillanthatunk a hegység nyugati mészkőfalainak világába is ..

3. Ugyancsak pár nappal később a Nagykőhavason bandukoltunk Szabó Árpival és magyarországi barátaival. Az útvonal az ismert Hétlétra kanyon - menedékház - főcsúcs - Medve szakadék. kellemes túra, kissé hűvös és szeles időjárással. Érdekessége hogy amíg körös-körül esett az eső, minket teljesen kikerült .. no meg a tény hogy a medve szakadék aljában belefutottunk egy nagy vaddisznó kondába .. és akármennyire is próbáltam utólérni/becserkészni őket, nem sikerült. Igaz - mentségemre szolgáljon - a menedékháznál hozzánk szegődött kutya a ludas a dologban :)

A Hétlétra kanyon vízesései és létrái közül a legmagasabb ...

4. Két napra rá -ugyanaz a csapat (sűrűn jártunk fel a hegyre) - a Csukás bérceit tapostuk, reménykedve hogy már annyira kinyílt a havasszépe (rhododendron), hogy fotósként is érdemes eredményre számíthatunk.
Az ismert sziklaóriások közt kanyarogva bukkantunk is olyan szélcsendes helyekre ahol már javában virágoztak. Korainak számít még .. hiszem még csak május közepén járunk, és június közepe szokott lenni a virágzás tetőpontja .. idén biztosan hamarabb történik. Pár fotó a hangulat kedvéért ..

Azért a sáfrányokat sem mellőztük ...

Csukás hegység ikonja . .a Tanácskozó vénasszonyok (Babele la sfat - RO)

A Csukás jellegzetes sziklavilága ..

Most kissé rendszertelen leszek .. vagyis nem éppen időrendi sorrendben adom elő a dolgokat.

De hadd folytassam az előző bejegyzésben megkezdett sorolást:

5. Rendhagyó módon ezúttal kissé másabb látványosságok kerültek terítékre. Előszöris Hegyi István barátom és székelytamásfalvi református lelkész hívására bemutattuk Gál Lacival közösen összeállított fotóanyagunkat a falunapok alkalmával. A bemutató a Thury kastély épületében zajlott, számos magyarországi és környékbeli vendég és tamásfalvi vendéglátó érdeklődésre .

Ezúton is köszönet a meghívásért és a lehetőségért ..

Székelytamásfalva - Thury kastély

És ha már kastélyoknál tartunk .. végre alkalmam nyílt benézni a Gyergyószárhegyi Lázár kastélyba is. És alkalmam volt ráébredni arra hogy Erdély nemcsak a természeti, hanem az építészeti örökségben is maradandót tud nyújtani.

Lázár kastély - Gyergyószárhegy

6. Egyesületünk (Transylvanian Wildlife Project) a Zernyesti medvemenhely meghívására látogatott el, álig felfegyverkezve - persze fotógépekkel - a hegyoldalban diszkréten húzódó létesítményhez. Szomorú medvék szomorú történeteivel ismerkedve próbáltunk pár érdemes fotót készíteni, hiszen e kiruccanás a NatGeo weboldalon is olvasható lesz, oda meg nem jöhetünk akármivel.

Cikk itt olvasható: http://newswatch.nationalgeographic.com/2013/07/19/a-visit-to-the-bear-sanctuary/

Minden tiszteletem az állatok megmentésén fáradozó embereknek, csodás ahogy e kegyetlen sorsukból kiszabadított, és a vadonban már tehetetlen medvéknek egy nyugodt otthont próbálnak teremteni. Háromszékiek emlékezhetnek a Bálványoson ketrecben tengődő Muki-ra. Nos ezúttal újta találkoztam vele .. testsúlya még mindig problémát okoz neki, de nyugodtan üldögélt egy hatalmas fa alsó ágán.

Sajnos sokan nem tudják már elfelejteni beidegződött szokásaikat. Embert látva újra előadják cirkuszokban megtanult mozdulataikat vagy a többhektáros területen ellenére sem tud elszakadni a megszokott rácsos kerítéstől. Vegyes érzésekkel hagyjuk őket .. a sajnálatot legyőzi a remény hogy ezentúl legalább tisztességes körülmények közt élhetnek.

7. Folytatva rendhagyó túráimmal .. a nagyszebeni Artmania fesztivál után turistáskodtunk hazafele, célbavéve a Medgyes - Segesvár - Brassó útvonalról elérhető szász várakat, erődtemplomokat.

Ím néhány kiemelkedő példánya:

Berethalom (Biertan) - erődtemplom

Berethalom - erődtemplom

Kisdisznódi (Cisnadioara) erődtemplom

Segesvári utcaképek ...

Szászfehéregyháza (Viscri) - erődtemplom ...

8. És végül hadd fejezzem be a besenyői tónál készített képekkel. Már az első fényekkel ott ücsörögtünk a parton, de mégsem volt az amit vártunk. Homályos, párás reggel, a napkorong alig tudott kivergődni a horizontot takaró felhők mögül .. természetesen a fotóanyag is tükrözi .. talán e két kép amit megmutathatok :)

Még júniusban történt. Megszakítva szokásos munkánkat, ezúttal a NatGeo projekt vezetőjével, Victoria Hillman fotóssal ültünk ki a hajnal első fényére a Mohos-ba. Nem voltak azok a fények amelyeket annyira szeretek, és amelyekért már bármikor képes vagyok hajnalokat áldozni a rezervátumra. Csak ímmel-ámmal kaptunk az enyhe párán áttörő félénk napsugarakból, a vörösfenyők ágain átszűrődő reggeli narancsszínek helyett most csak alig sárgásra melegítette a színeket a természet.

Aztán reménykedve ereszkedtünk le a Szent Anna tó partjának kápolna felőli oldalára, ott ahol mindig is a legjobb képek készültek, és ami a legjobb témákat, előteret adja egy sikerült képhez. Mondanom sem kell hogy a fák közül kibukkanva igazolódott gyanúm: a reggeli pára elmaradt, az idei hidegebb nappalok sem tudták felmelegíteni annyira a tó vízét hogy az a korai hűvösben párát bocsásson a szerény fotós rendelkezésére.

És persze, mint annyiszor, ezúttal is rájöttem .. nem elég párszor ellátogatni egy helyszínre hogy elkapd annak leghangulatosabb pillanatait. Tanulmányozni kell a helyszínt, felmérni az évszakok változó fényirányait, a helyi mikróklímát, megismerni a legjobb perspektívákat, felkészülni a megfelelő felszereléssel .. stb, sorolhatnám. Amikor ilyesmiket olvastam régebb, gondoltam . .óó - persze . .nem kell annyira túlzásokba esni - az ember jár-kel a természetbe, elkapja a szép pillanatokat szép környezettel, és meg is van a siker.

Nos hát assetudom hány év Szent Anna - Mohos fotóanyag után alázattal beismerem, alapos felkészülés és egy kis szerencse nélkül nincs várt eredmény. Érthető hogy pénzt és időt kell áldozni rá, de alapos tanulmányozás nélkül az is csak részeredményt hozhat.

Tehát ha valakinek meg akarom mutatni a rezervátum legcsodásabb hangulatait, akkor kizárólag bizonyos évszakok, bizonyos jól meghatározott napszakában lenne lehetséges, és akkor is igencsak kevés az esély arra hogy minden sikerüljön.

Nos ... így jártam ezúttal is ... csendes volt, szép és különleges, de én tudtam hogy ennél sokkal többet is lehet ott átélni, olyan hangulatában elkapni amit csak ritkán mutat meg.

Ennek ellnére kihoztuk a helyzetből amit lehetett :) ... mutatom ...

Mohos tőzegláp:

Szent Anna tó:

Most ha már kitisztult előttem mindez, hogyan is induljak el fotótúrára ?

Azt hiszem fásultság a neve. Vagyis az az állapot amikor már olyan hosszú ideig létezel ugyanabban az állapotban hogy megszereted, és nem is akarsz változtatni. Legalábbis így éreztem én, hiszem május óta nem voltam magashegyen .. és végre augusztus volt az ami kizökkentett ebből az állapotból.

Már kissé megijedtem magamtól – valahogy mintha nem is volt már kedvem menni, meg hát annyi munka lenne itthon – de amint a hajnal előtti órákban elindultam Brassó felé . .visszatért belém az élet. Túra – 2 nap – Királykőre ... hát hülye vagyok én? – máskor bármit hagytam egy ilyen akcióért ... most meg vacillálok ?

Brassóban összeverődött kis csapatunk, és a cél a Királykő nyugati oldalán bejárni olyan útakat amelyek úgymond csak az „igaziaknak” szól J. Így esett választásom a Calinet szakadékvölgyre visszavonulással a Láncok útján, illetve másnapra a középövre, ahonnan az Anghelide kanyonba ereszkedünk vissza.

Nem fogom tovább mesélni, annak semmi értelme .. aki szeretné megismerni annak úgyis oda kell mennie. Mint mindig, inkább a fotókat hagyom, hátha mesélni tudnak - mert ha nem, akkor csakis a fotóssal lehet gond J, a Királykővel minden rendben van. Leellenőríztem ezúttal is ..

Így indultam el itthonról ... biztató nemde ?

A Calinet völgy középső szakaszai

Rövid időre a főgerincen (Pásztor csúcs)

Királykő szegfű - endemikus, vagyis csak itt él

Az Anghelide kanyon felső bejárata .. pontosan, arról a keskeny hasadékról van szó :)

Az Anghelide őrtorony (közismertebb nevét nem merem kiírni, de gondolom mindenkinek tiszta .. he..he)

„Ismerjük meg szép hazánkat” sorozat következik J. Nem vicc, az emberek nagytöbbségének fogalma sincs arról hogy hol él (a ProTV-s híreket leszámítva), sőt mi több, miután elkészítettem egy listát az országban meglátogatandó helyszínekről, rájöttem hogy van ám nekem is bőven hiány e téren. Hosszú egy lista lett, pedig azért voltam már itt-ott.

Nos e fehér foltokat szeretném betölteni a térképen, ezért is választottuk idei rövid nyaralásunk célpontjának Máramarost, természetesen kiélezve a hegyvidékekre.

Nos ... kiránduljunk képekben :

Első célpont a Radnai havasok híres Lovak vízesése, álítólag az ország legmagasabbja (őszintén nem ellenőríztem), az tény hogy nem a legbővízűbb - alig csordogált víz a valóban szédítően magas sziklafalon. Én már láttam ennél látványosabb pillanataiban is, és elképzelem hogy milyen lehet a tavaszi hóolvadások idején. Mindenek ellenére érdemes kitérőt tenni érte. Kissé zavaró hogy rengeteg más embernek is eszébe jutott . . de hát könnyen megközelíthető, és egyre híresedő természeti látványosság.

Még aznapra besűrítettük a Barcánfalvi (Barsana-RO)fatemplomokat, illetve a Szaploncai (Sapanta-RO) vidámtemetőt. Őszintén, a Barcánfalvi templomok és környékének tisztasága, rendezettsége igencsak meglepő volt .. a régi templomok tervei alapján újjáépített faépületek nem árasztják az ódon hangulatot, de festőiek és impozánsak. Ami azért nem semmi egy faépület részéről ..

Szaploncán viszont tényleg rövid időt töltöttünk. Nekem távolról sem tűnt vidámnak a temető. Átolvastam jópár sírfeliratot, és a cikornyás, arhaikus kifejezéseken túl sem húzódott mosolyra az ember szája. És becsszó ...figyeltem másokat is – gondoltam csak én vagyok ennyire „komoly” – de nem láttam mást sem hahótázni, de még mosolyogni sem. Azt viszont elismerem, egyedi hangulata van ...

Másnap a Máramarosi havasokkal kezdtünk. Turistamódra ... Vászer völgyi kisvasúton döcögtünk fel a völgyön, majd ugyanott le. Lehet azt mondjátok rólam hogy elégedetlen vagyok ... de én ettől sem voltam annyira elragadtatva mint a jelenlévők nagytöbbsége, nem is beszélve a külföldiekről. Viszont itt is érdekes volt maga a kisvasút meg a gőzmozdony ... őszintén mondom ... rengeteg pénzt lehet egy ilyen dologgal keresni. Igaz kell hozzá pár dolog J ... pl. egy gőzmozdony ... he..he

Délutánra ismét fatemplomok terítéken. Jód (Leud-RO) és Sajómező (Poienile Izei-RO) településekre jártunk ki ... nos kérem ... a Sajómezői fatemplom valóban régi (XII-század), és nekem nagyon tetszett. Kivülről alig különbözik a többi UNESCO Világörökség részét képező fatemplomtól, de ha beljebb megy az ember, akkor egy annyira régi idők hangulatos világába csöppen, hogy én például megfeledkeztem a fotózásról is. Igaz nem is szabad .. még gyertyákat sem gyújtanak, nehogy kárt tegyen a fára festett freskókban. Óhatatlanul eszembe jutott hogy vajon itt hogyan zajlott az élet sokszáz évvel ezelőtt ...

Harmadnap volt az amiért én eredetileg Máramarosba készültem, és már régen fenem rá a fogam. Gutin hegység – Kakastaréj. Azt hiszem ismerősen cseng, bár lehet nem minden „magashegyi mászó” ereszkedik le e kisméretű, de annál érdekesebb hegyvidékre. Reggel beugrottunk a program utolsó fatemplomához Deszére (Desesti-RO), majd „rohantunk” tovább a hegy felé. Az időjárás nem volt kedvező fotózásra ... persze nem déli 12-kor kell kimenni fotózni – mondhatnátok most – de mint első randevúm e hegységgel, elégedett lehetek. Maradéktalanul tetszett, és ha többet nem is, de a Kakas taréját végigmászkáltam.

És hogy mi az extra? Kolozsváron töltött éjszakánk után – kis nosztalgiázás a egyetemista évekről – hazafelé meglátogattuk a sci-fi hangulatú tordai sóbányát. Ki ne hagyjátok ... pazar látvány. És nemcsak a bánya hihetetlen ürege, amit elsőre gyakorlatilag a plafonból szemlélhetsz és hidd el ritka az a látogató aki nem hőkül vissza tőle, de a példásan felújított termek űrbázis hangulata is. Tudom ...tudom, nem láttam én sem űrbázist csak filmen ... de akkor is ...

A felszínre érve azonnal a tordai hasadék felé vezető útra tértem. Szinte automatikus volt a mozdulat, és bár az autópálya kissé megváltoztatta a környéket, rutinosan találtam rá a helyes irányra. Atyavilág ... hogy mi mennyit jártunk ki oda annak idején (kicsitt öregesen hangzik – tudom). emlékszem olyan hét is volt hogy háromszor is kimentünk mászni. Akkor a kolozsvári EKE keretén belül szervezett mászóiskolát jártuk ... szép idők voltak! És milyen jólesett most, annyi év kimaradás után újra mészkőösvényeit taposni. És a tetőről benézni a mély patakmederre ... Fotózni ismét a déli napállásban kellett, mondanom sem kell hogy egy igazán jó képet sem sikerült készítenem. Felszerelés ide vagy oda, ha nincsenek körülmények nem lehet jó eredmény.

Tényleg, de tényleg, méltó befejezése volt e párnapos kiruccanásnak, és már azt sem bántam hogy még párszáz kilómétert kell ücsörögni az autóban hazáig.

Még mielőtt a tél fehérsége elzavarná az elmúlóban lévő őszi színeket, pár gondolattal fűszerezve megosztom veletek néhány sikeresebbnek tetsző fotómat.

Kissé furcsán alakultak idén az őszi színek. Hiszen amikor már igazán csúcspontjára ért volna a színorgia, beköszöntött párnapos havazás és fagy, ami hirtelen odavágta a fotózni vágyódó, de erőteljesebb színekre várakozó fotósokat. Viszont azután egy újabb kiteljesedés következett, ami a figyelmeztetés után rövid engédékenységre késztette a természetet, és megadta a lehetőséget azoknak akik már lemondtak az idei őszi szezonról. Ide tartozom én is … és még a második esélyt is csak nehezen sikerült hasznosítani.

Meg hát egyre inkább előtör egy másik probléma is, amivel már régóta küszködöm, de végleges megoldást nemigen találok rá. Röviden arról van szó, hogy a hegyvidéki túrázások alkalmával (elsősorban) de sokszor a fotótúrák alkalmával is (ami már veszélyes) ... teljesen megfeledkezem a fotózás tehnikai dolgairól. Vajon miért nem figyelek a tehnikai beállításokra, és csak utólag látom hogy hogyan kellett volna terepen a helyes beállításokat elvégezni?

Miért maradok “primitiv” ott kint a természetben?

Felülkerekedik bennem az egyszerűséget, a tájat csodáló ősember? Ha fotózok, miért mellékelem a tehnikai beállításokat és csak az érzelmi tendenciáknak engedelmeskedve az úgynevezett “művészies” megközelítést választom? Pontosabban miért csak a színek és az elemek elrendezése, illetve a fények és a kompozició az elsődleges ?

Egyszerűen elfelejtem hogy ezt támogatni kellene tehnikai alapokkal! Miért ? Persze előre beállítok pár alapdolgot, de aztán képes vagyok órákig fotózni mindenféle változtatás nélkül.

Azt hiszem az új és ismeretlen táj, vagy a réginek megannyi új arca vonz, arra figyelek, arra koncentrálok. És mindezt tudatalattim teszi, mert ha ráirányítom is magam pár expozíció erejéig hogy átgondoljam a pillanatnyi kép lehetséges tehnikai beállításait, ez hamar elenyészik …

Tényleg képtelen vagyok ezen átlépni? Vajon egyedül vagyok ezzel a problémával? Kérdések ... amelyekre a válaszok csak újabb kérdéseket szülnek.

No ... mindent félretéve ... had mutassam a fotókat ... ezúttal a Bodok és Nemere hegységek terítéken …

Felsőháromszéki medence - Esztelnek közelében

Csángótelep

A Nagy Sándor csúcson ...

... meg a csúcs alatti fenyvesben

Bodoki hegyek ..

... és végül az elmaradhatatlan Perkő.

Ezúttal minden mellébeszélés nélkül osztok meg pár képet a késő őszi Hargita illetve Háromszéki havasokban fotózott anyagból.

Mint mindig - bár lehet hogy túl sokat ismétlem önmagam - remélem hogy maguk a fotók mesélnek majd helyettem.

Elsőre jöjjenek a Hargitán készültek:

A Zetelaki tó ... az alacsony vízállás érdekességeket hozott a felszínre ..

... ezt remélem nem az alacsony vízállás hozta felszínre ... mindenesetre nem vizsgáltam meg hogy alatta mi van :) ...

A Madari Hargita csúcstól nem messze található Szökő vízesés

A Madarasi Hargita az alkonyat színeiben, háttérben a Bucsecs és a Királykő hegységek

Illetve a Háromszéki havasok Lakóca (1777m) csúcsán, és közvetlen környékén tett látogatásunk fotóiból:

Visszanézve a Kommandó irányába mutató hegylábakra ... messze hátul a Bucsecs már fehéren villog ...

A Lakóca csúcs alatti kis tavacska .. háttérben a Vráncsa hegység csúcsai ..

A Vráncsa legmagasabb csúcsa a Gorhavas ... a Lakóca közvetlen szomszédja.

2013 május vége. Ekkor indult el az a NationalGeographic projekt amely – dióhéjban fogalmazva – a Kárpátok vadvilágának helyzetét hivatott felmérni, kiélezve a nagyragadozókra.

Számos érdeklődő kérésére, most hogy a NatGeo engedélye is megvan, próbálok valamelyest betekintést engedni a projekt folyamatába, körülírni annyira hogy sejthető legyen pontosan mi is folyik a TWP (Transylvanian Wildlife Project) udvarán, meg hát rövid betekintést nyújtani a vadon rejtett életébe.

Persze ennek előzményei pár évet visszanyúlnak a múltba. Azt hiszem sokan közületek már tudjátok hogy a 2011-ben idelátogató NatGeo filmstáb terepmunkáját és logisztikai feladatait mi (a TWP) támogattuk. Egy dokumentumfilm forgatását segítettük, és most már az sem titok hogy a film alig pár hete látott napvilágot az USA-ban, The Secret Life of Predators címmel. Bár ennek igencsak kis része lett a kárpátkanyar erdeiben forgatva, mégiscsak meghatározó szerepe lehet – más hasonló filmekkel egyetemben – az erdélyi természeti örökségeink jövőjét illetően. Mindenesetre mi türelmetlenül várjuk az európai „premiert”, várjuk viszontlátni képernyőinken közvetlen környezetünket.

Tehát, ebből a kapcsolatból alakult ki az, ami szerintem a NatGeo által a TWP-be, és személyesen belénk vetett bizalmáról szól, az hogy kis csapatunkat képesnek tartották arra hogy végigcsináljunk egy évre szóló tudományos felmérést, és ezt anyagilag is lelkesen támogatták. Abban az időben az egyesület elnöke, az angol származású, Németországban élő Paul White, rengeteg munkát és időt fektetett be hogy e kialakult kapcsolat ne csak baráti szinten maradjon, hanem konkrét támogatással alapozzuk meg tevékenységünket. A dolgok ezen alakulása tehát igencsak örömünkre szolgált, gondolkodás nélkül vágtunk bele egy olyan munkába amiről azt sem igazán tudtuk hogyan kell elkezdeni. Természetesen a lelkes hozzáálláson kivül szükség volt más ismeretekre is, és ez hozta vissza egyenesen a csapat élére Victoria Hillman természetfotóst, akinek tanulmányai is beillenek a dologba, és akivel már régebben is volt szerencsénk együtt dolgozni.

A csapat : balról - Victoria Hillman, Gál László, Paul White (már nem tag) és a csomagtartón jómagam :)
(Nincs jelen ezen a képen Bálint Botond, és az egyesület külföldi vagy külföldön élő tagjai)

Kidolgoztunk egy munkatervet, meghatároztuk a munkamódszert, majd első lépésként kiválasztottunk egy mintaterületet, ahonnan a begyűjtött adatok alapul szolgálhatnak akár egy teljes kárpáti erdőkre kiterjesztett „eredményhirdetésre „ is. Már az sem titok hogy a kiválasztott terület a Natura 2000 részét képező, és a Vinca Minor Egyesület gondnoksága alatt álló, kb 6000 hektáron fekvő Csomád-Bálványos terület lett. Nem ez volt az egyetlen kiszemelt terület, viszont itt találtunk segítségre, megértésre, és támogatásra. És nemcsak a gondnokság részéről hanem a tulajdonosok részéről is. Hogy miért ? Talán mondanom sem kell hogy nem mindenütt fogadják szeretettel az erdőben sokat látó szemmeket/kamerákat, sokat halló füleket.

Továbbá beszereztük a teljes felszerelést és nekiláttunk a terepmunkának. Vagyis innen kezdve azt csináltuk amit amúgyis csinálnánk – jártuk a természetet. A projekt tudatának teljes önhittségével indultunk el a „mi” területünkre, aztán gyorsan lettünk leültetve a tulajdonosok, erdészek, vadőrök által. Ki magasra mászik, nagyobbat esik ugyebár .. Természetesen nem minden érintett személy tudott rólunk, de a barátságos megközelítés megoldást hozott ezirányban is, és végül bátran járhattuk a legeldugottabb erdőzúgot is.

Ki lettek helyezve az infrakamerák, ezek főleg a Laci eddigi megfigyelései és tapasztalatai alapján, no meg a helszínen felmért nyomok alapján jól meghatározott helyekre, és miközben tovább végeztük dolgainkat, vártuk hogy a kamerák is teljesítsék a hozzájuk fűzött reményeket. És hogy mi hogyan is végezzük dolgainkat ? Nos, azt az elméletet alapul véve hogy nem lehet a ragadozók (sem más állatfaj) reális helyzetét felmérni az élethely, táplálékforrások és más befolyásoló tényezők (fakitermelés, legeltetés, turizmus) nélkül, végeredményben teljes biodiverzitás felmérés lett a vége. Kezdve az élethely, növények, bogarak és madarakon át az emlősökig mindent figyelni kell. Így leírva is rémisztően hangzik igaz ? Mi is szorongva fogtunk neki ekkora munkának. Fotóztuk a virágokat, bogarakat, mindent amit láttunk, meghatároztuk a pontos fajokat, listákat meg naplókat vezetünk ...

A csapat felállása igazán kedvező, hiszen Victoria entomológus, ő lefödi a bogarakkal kapcsolatos anyagot, jómagam a tájfotózásban illetve a növényvilágban vagyok némileg jártasabb, Laci a madarak és emlősök területén jeleskedik. Bálint Boti meg én foglalkozunk a logisztikai és pénzügyi problémákkal , illetve Laci és Viktoria a felelős a NatGeo, facebook stb portálokon megjelenő cikkek ügyében. A hazai média időnként felerősödő szomját meg mindannyian igyekszünk kielégíteni J.

Nos ... gyakorlatilag pár hónap elteltével mondhatni rutinszerű lett a projekten belüli munka. Kitisztult hogy kinek „fekszik jobban” a terepmunka, a bürokratikus papírmunkák, logisztika, miegymás. Szépen gyűl a fotózott és filmezett anyagmennyiség, a felszerelt kamerák anyagai mindent várakozást felülmúltak, és folyamatosan készülnek a cikkek amelyek a NatGeo weboldalon is megtekinthetőek. (http://newswatch.nationalgeographic.com/author/victoriahillman/).

És végre álljon itt is pár kisfilm - ezúttal csak medvék ... rövid betekintés hogy miként is zajlik az erdő mindennapja ..

Természetesen ennél sokkal többmindent láttunk, filmeztünk, fotóztunk ... ezeket egyelőre nincs jogunkban kiadni vagy megosztani, ám ha mindennek vége, akkor elárulom, igazi csemegéket, érdekességeket mutathatunk. De ez maradjon a jövő titka ...

Már hiányzott a szikla. Az utóbbi idők erdőtaposása után vágytam az látványos sziklaútakra. Megyünk ? – kérdezte Laci. Megyünk hát - feleltem gyorsan . . aztán már csak a célt kellett meghatározni. Választásunk a Királykő mészkőbérceire esett, egy, a listámban még mindig elvégzetlen feladat ... a Zárt tisztásra vezető Lándzsa szakadékvölgy kimászása, majd a tisztásról ereszkedni a Nagy Kőfolyásra.

Már viszketett a tenyerem miközben a Zernyestről a Plaiul Foii ház felé tartó úton zötykölődtönk, majd alig vártam hogy a Spirlea menedéktől a déli gerinc falai alatt kanyargó ösvényen kapaszkodva elérjük a szakadékvölgy bejáratát és végre belekapaszkodjak a stabil fogásokba. Igaz a Lándzsa völgy csak rövid időre (1-1,30 óra) nyújt élvezetet. Ennek ellenére semmivel sem marad alatta a hegység többi szakadékvölgyének ... impozáns falakkal szegélyezett, egyre szélesebb panorámát láttató fehér kővályú. A mászással minduntalan sietnem kellett, társaim gyorsan követtek a sziklafolyósón, és hát hatásos fotókat fenntről lefele lehet készíteni, ráadásul ember is kell rá, hogy érzékelhetőek legyenek a hegy méretei. Így másztam elől, majd visszafordulva igyekeztem a többieket elkapni egy-egy jellegzetes szakaszon kapaszkodva.

Laci és Józsi két mászás között ...

Egyszerre csak kinyílt a szűk vályú, a hatalmas mészkőfalak eltávolodtak egymástól, átengedve a terepet az előttünk kitárulkozó, regénybe illő tisztásnak. Zárt tisztás – régen jártam itt, emlékszem akkor a Középövről ereszkedtünk le ide .. és azóta is csak a főgerincről láttam e rejtett kis sarkát a hegynek. Azt mondják a vadfotósok paradicsoma, aki zergét akar fotózni az itt nagy eséllyel készítheti el hőn ahított fotóját. Természetesen most is békésen legelésztek, ügyet sem vetve a hívatlan látogatókra.

Ámbár tájfotósként sem megvetendő a helyszín, a meredek – néha áthajló – falakkal körülvett tisztáson elsőre mégsem a fotózás hanem az egyszerű áhítat az ami megállásra – sőt leülésre – készteti az embert. Csak ritkán lehet ennyire meghitt, zárt sarkot találni a hegyekben is.

Felfele a főgerincre két sziklaúton lehet kijutni a tisztásról. Az egyiken , az ún. 2 órás kéményen (merthogy szembefordulva a fallal az óramutató kettes számának irányában keresendő) ki is másztunk – csak a hecc kedvéért – majd ugyanott visszaereszkedve a tisztásról lefele vezető 2 lehetőség közül a Nagy Kőfolyás tetejére vezető útat választottuk. Sietnünk kellett, a késő ősz korán elbúvó napja is megkezdte meredek ereszkedőjét az erdő mögé ...

A Nagy Kőfolyást csak az tudja elképzelni aki már látta a saját szemével. A föléje emelkedő hatalmas mészkőfal eróziója állandóan életben tartja a kőfolyást, az alólról terjeszkedő törpefenyves ellen harcolva. Ki tudja melyik győzedelmeskedik e időkön túl tartó viszályban? Az elszánt konoksággal törtető növényzet át tudja vészelni a folyamatos kőzáport ?

A Nagy Kőfolyás

A Nagy Kőfolyás teteje .. jobb sarok irányába vezet ki a Vörös öv ...

Elérve a jelzett ösvényt – csak hogy ne kelljen ismét a Spirlea útját járni – a Tamás nyereg felé kanyarodtunk. Sok jóval nem kecsegtet a favágók és a széldöntötte erdős hegyhát, de a nap folyamán bejárt út csodálatosan látszik innen, és én minduntalan visszafordulok fotózni, még akkor is amikor társaimat már elnyelte az erdő sűrűje.

A Lándzsa szakadékvölgy ... és a Zárt tisztás

A Nagy Kőfolyás . .számomra kissé szokatlan szögből

Nem tudtuk eldönteni mi lehet a jó taktika. Az első rend hó már olvadni látszik, bár az északi oldal tartogathat meglepetéseket. Végül a minimális felszerelés mellett döntöttünk. A cél a Negoj csúcs. A fotózás is fontos eleme a túrának, tehát ha szép fényeket akarunk igencsak korán kell indulni.

Korán is keltünk. A menedékház melegét magunk mögött hagyva az éjszaka sötétjében indultunk, fejlámpáink fényei bátortalanul világították az előttünk levő szűk teret. Egyre magasabbra másztunk az egyre havasabb, kövekkel teleszórt hegyoldalon, és csak a hajnal derengő fénye fedte fel a végtelen sötétségből előbúvó részleteket. Pontosan annyi hó maradt ami arra nem elég hogy megtartsa súlyunkat és kényelmes lépést biztosítson, ám annyi volt hogy eltakarva a kövek közti alattomos üregeket megnehezítse a tájékozódást, és jelentősen lelassítsa a járást.

A Negoj csúcs északi fala

Hogy minél hamarabb kikerüljünk a Negoj csúcs hatalmas tömbjének takarásából, a Pásztor nyereg sziklás, láncokkal biztosított szakasza felé vettük az irányt, és éppen átmásztunk a gerinc délkeleti oldalára amikor végre kisütött a nap. Erőteljes narancsszín árasztotta el az addig ezüstszürkében játszó hegyoldalakat. Alig volt idő pár fotóra a gyorsan változó fényekben. A napkorong meglepő gyorsasággal emelkedett, mi meg a hegység északkeleti lejtőin szétnézve talátuk magunkat a jeges meredélyek, hóval födött kőlabirintusok között.

A Pásztor - nyereg

A Negoj északkeleti oldala

Végtelennek tűnő idő alatt verekedtük át magunkat a Caltun tó fölötti nyeregbe. A tóparton akartunk fotózni a még kora délelőtti meleg súrlófényeket kihasználva, ám elfelejtettem egy apróságot. A téli napkorong útja annyira alacsonyan halad hogy a Caltun-Lespezi csúcstömb árnyékában fekvő tavat ilyenkor egyáltalán nem érik el a napsugarak.

Szomorkásan fordítottunk hátat a reményteljes fotólehetőségnek, majd az egyre mélyülő hóban kapaszkodtunk a főgerinc irányába. Felérve – ezúttal – nem csalódok számításaimban, a hegy déli oldala teljesen hómentes, nyári körülmények között jutottunk fel a Negoj tetejére. Csak az erős széllökések zavarták a pihenést, a kilátást azonban semmi. Az őszi tiszta, páramentes légrétegen át tisztán láthatóak voltak nemcsak a Fogaras csúcsai, hanem a szomszédos és azon túli hegyvonulatok is.

A főgerinc előtti szakasz .. Zsilka Sándor, és hátul Gál Laszló a képen

Az északi és déli oldal kontrasztja ...

Látvány a csúcsról keletre (többek közt a Buteanu-Kecske csúcsok, és a Moldoveánu jobbra hátul)

Panoráma nyugatra : Suru, Ciortea, Scara, Serbota csúcsokkal .. és a hírhedt Saratii gerinc elől

Na és jómagam a csúcson :)

A kötelező fotósorozat után igyekszünk szélvédett helyet találni. A Serbota csúcs felé vezető Saratii gerinc ötlete határozott ellenállásba ütközött. A főgerincről a Kleopátra tű felé ereszkedő ösvény jelentette a szél előtti menedéket, és az egyetlen járható útat, viszont itt újra a kijegesedett északi meredélyen voltunk kénytelenek ereszkedni. És micsoda ereszkedés ! Mászóvasak és jégcsákány hiányában foggal-körömmel kapaszkodva minden kiálló kőbe, kihasználva annak legapróbb kiszögellését is. Felfele egy spanyolul beszélő kötélparti mászott ugyanitt, teljes téli szerelésben. Hirtelen butának és meztelennek éreztem magam, és átéreztem döntésünk súlyát miszerint mindenféle felszerelés nélkül mászunk. Helyenként igencsak megnőtt a rizikó, és csak a jószerencse mentett meg mindannyiunkat a kicsúszástól. És hát ilyent nem tesz az ember ha öreg hegymászó szeretne lenni – tudjátok a szólást – van vakmerő hegymászó és van öreg hegymászó, de vakmerő és öreg hegymászó nincs J. És én szeretnék öreg hegymászó lenni ...

Bevallom megkönnyebbültem amint elértük a hegyoldal biztonságos és kevésbé meredek szakaszait, ahonnan már kellemes ösvényen ballagtunk vissza a házig. Már csak pihenni akartunk, meg enni, és újra pihenni. Nem volt szándékunkban lemenni a hegyről, másnapra meg egy könnyű túrát terveztünk a Saratii vízesés alá fotózni. A másnapi időjárás ennek is kedvezett, a felhősebb, homályosabb égbolt kevesebb fényereje jól szolgált a hosszú záridőnek, így szépen elmosható volt a mozgó víztömeg.

Délután a menedékház teherhordó szamaraival indultunk le a hegyről, egymást kerülgetve a kanyargós ösvényen. Ők holnap visszatérnek a hegyre ... mi vajon mikor térünk vissza újra ?

Ezúttal utánaolvastam. A Zaganu gerincet hallottam már elmagyarosított Zákány gerincként emlegetni. Mindig is erőltetettnek tűnt a fordítás, és már többször is bebizonyosodott hogy nemcsak a románok igyekeznek a magyar neveket „románosítani”, hanem ez a jelenség bizony fordítva is igaz. Tény ami tény a mindentudó Google, és más, nem annyira kéznél lévő dokumentáció szerint a hegység ezen gerince a „Gypaetus barbatus” – avagy a Szakállas Saskeselyű után kapta nevét, amit a román nyelv „Zăgan”-ként ismer. Sajnos az állatvilág e példányát mifelénk már csak a régi korok emlékeiként tartják számon, hiszen már régen levadászták az utolsó egyedet is. Nem újdonság . . igaz ?

Tehát e saskeselyűről elnevezett gerinc lett túránk célpontja, elsősorban azon hirtelen megvilágosodás következtében hogy mi ezeddig nem voltunk télen a Csukás hegység eme csodálatosan gazdag formavilágával büszkélkedő részén. A konglomerátum (vagy kavicskő) tornyok a mesék trolljainak világát idézik, végighaladni a kanyargó ösvényeken amolyan „gyűrűkurás” érzés keríti hatalmába az embert.

Másik újdonság hogy déli irányból (Cheia település felől) fogjuk megközelíteni a gerincet. Eddig én minden alkalommal lefele jöttem rajta. Terepismeretem hiányosságainak meg is volt az eredménye, az első félóra határozottsága után lassan egyre erősödő kétely kerített hatalmába, majd egyre bizonyosabb lett – nem a helyes úton vagyunk – és csak halvány sejtelmeim vannak pontos hollétünket illetően. A szimatunkra bíztuk magunkat, és rövid erdei séta után rábukkantunk a helyes irányba vezető ösvényre.

Kiérve az erdőhatáron megbúvó pásztortanyához igazolta szimatunk helyességét, innen a jól ismert gerincvonalat követve juthattunk magasabbra. Az egyrre jobban kitárulkozó panoráma többszöri megállásra, fotószünetre ösztökélt, a csípősen hideg és erős széllökések ennek ellenkezőjét próbálták elérni. Ezúttal sem hazudtolta meg magát, hírhedt szélfútta gerincén kíméletlenül söpörtek végig a kárpátkanyart ostromló szelek. Képes minden haragjával ostromolni a dacoló konglomerátum tornyokat, és csak ritkán szelídűl barátságos fuvallattá.

A túloldal havas Bratocea gerince, jobbra a Csukás csúcs

A távolban a Tatárhavas hosszú gerince, majd a Siriu hóval borított csúcsa látszik

A Sziklás gerinc

A Csukás csúcs 1954 méteres csúcsa

A Csukás hegységben észlelt UFO jelenség :)

A Gropsoarele csúcs (1883m) menedék kalitkája ...

A Sziklás gerinc és a távoli Siriu csúcs napfürdőben

A szél elleni állandó küzdelem, és a körülöttünk látható pompás körpanoráma fotózása jelentette a túra haladás/pihenés ritmusát. A gerinc legmagasabb pontján „átbillenve” (Gropsoarele csúcs) lassan menekülőre fogtuk a dolgot, és a Vörös hegyen átrohanva örömmel tapasztaltuk hogy az erdő közt végre szélcsend fogad. Egyetlen bánatom hogy nem vártuk be a magasabb részeken a várhatóan látványos naplementét, és ismét úgy kellett hazaindulni, hogy egy naplementére újra vissza kell térni. Még ezen a télen.

Karácsony is elmúlt, de az ősz továbbra sem engedett hatalmából. Az éjszaka leple alatt megpróbált néha beosonni a tél, de a nap ereje minduntalan visszakergette rejtekébe. Azt hiszem lassan hozzá kell szoknunk hogy a „téli” ünnepeknek már semmi köze a hógolyózáshoz vagy hóembergyúráshoz. No meg a téli túrákhoz sem.

Karácsonykor a magasabban fekvő hegyoldalakon is csak foltokban mutatkozott a hó.

Cecele tető - ködben a Csíki medence

Mindenek ellenére teljes téli felkészültségben indultunk el évzáró túránkra. Ismét kedvenc hegységünk, a Királykő főgerince a cél, ezúttal az Ablakos völgyön át. Az utóbbi időkben egyre erősebb a média figyelme a Királykő Nemzeti Park új törvényeit illetően, de egyelőre nem tántorít vissza. Sajnos nem a hegységbe látogatók javát szolgálják az új rendeletek. A belépő nem zavar szerintem senkit, főként ha látszik az ebből befolyt pénzek eredménye. Például tisztaság, rendezettség, szolgáltatások, stb. Természetesen - mind mindent - ezt is balkáni módszerekkel végzik. Megállapítanak egy belépőt, de azt sem tudják hogy valaki kifizeti-e vagy sem - szerintem csak kevesen fizetnek - így gyakorlatilag lehetetlen ellenőrzés alatt tartani az egész rendszert. Egyébként sem ismerek még egy Nemzeti Parkot ahol akkora fejetlenség és káosz uralkodik mint itt. Egy ekkora parkot elég nagy adminisztrációs apparátus kellene kiszolgáljon, és ez biztosan nincs meg. És rágondolni sem akarok a gombamód szaporodó villákra, a kíméletlen erdőírtásra, stb - hogy csak a kivülállónak is nyilvánvaló problémákat említsem.

Másik, látogatókat is közvetlenül érintő probléma azon új szabályzat miszerint a jelzéssel ellátott túraösvényeken kivül tilos a mozgás. Ráadásul a "nem megfelelő" helyen talált személyeket büntetik is. Hallottam már esetekről, de őszintén csodálkozom hogy van személyzet aki jelzetlen ösvényeken járva büntetőcédulákat osztogasson. Ismerőseim közül ilyen esete senkinek nem volt, jómagam meg sokszor jártam már a hegység különböző részein, ám senkit nem láttam álldogálni egy-egy szakadékvölgy közepén kezében a nyugtástömbbel :). Lehetetlennek is tartom, és biztos vagyok benne hogy ennek gyakorlati kivitelezése sokáig lehetetlen is marad.

Visszatérve a túrára. A forgatókönyv a szokásos. Autó a házaknál, felkutyagolni a hajdani Orlowski forrás felé az erdőben, majd a meredek sziklás ösvényen a Sperantelor (Reménység) menedékig. Tavaly drasztikusan átalakult az Orlowski forrás környéke, illetve az alóla lefele vezető völgy is. A hegyoldalból lemosott kőfolyás hatalmas árkot vágott, és feltöltötte az egészet apróra zúzott mészkővel. Bár a forrás már évek óta kiapadt, ezúttal a környéke is teljes változáson esett át.

A menedéktől a párkányon tartottunk az Ablakos völgy bejáratát keresve, és sikerült belemászni egy másik vályúba, ami nemcsak nehéznek de tévesnek is bizonyult. Kínos visszavonulás után sikerül a helyes útra térni, és itt más simán haladunk. Pár rövid, könnyen mászható sziklás küszöb zárja a völgyet, majd hamarosan az névadó Ablakon átlépve tágul ki a völgy. Innen más néven szerepel - Valcelul cu Smirdar - ami Havasszépe (Rhododendron) völgyet jelent. Itt már csak szusszal kell bírni ... Valamivel több mint egy óra elteltével, keresztezve egy csapat zerge útját, végre kijutottunk a főgerincre.

A Cioranga kanyon felső kijárata

A főgerincről ... a Kiskirálykő tömbje

Királykő főgerinc

Látvány a Hegyes csúcsról - az Északi gerincre illetve a Kiskirálykőre

A Hegyes csúcson álló Lehmann menedékhely

A késői óra miatt kettészakadt a csapat, ketten elindultak a keleti oldalon lefele hogy majd értükjövünk a Botorog kútig, mi ketten meg megpróbáltunk visszaereszkedni a nyugati oldalon. Hamarosan besötétedett, és beláttuk hogy nem fogjuk megtalálni a helyes utat, így újra visszakapaszkodtunk a főgerincre és elindultunk le a keleti oldalon. Nem volt kellemes a jeges ösvényen, ám gyors az igen.

Leérve taxit rendeltünk, átvitettük magunkat a túloldalon hagyott autóhoz, majd indulhattunk haza ... Lekocogni a 13-14 kilométert igencsak keserves befejezése lett volna a napnak :). Van a civilizált világnak jó oldala is ám ...

Akárhányszor nézem ezt a sorozatot mindig előtör egy újabb tenniakarás vágy - pedig nem tartom magam könnyen befolyásolhatónak. Valahogy az egész film szemlélete hűen tükrözi azt ahogyan én gondolkodok a körülöttünk lévő világról. Mindig igyekszem felfedezni a szépet, az értéket . . úgy a természetjárásban, mint a fotózásban igyekszem meglátni, kiragadni azt ami szép a környezetemből, megosztani azt, tudatosítani, és megőrízni. És annyira örülök hogy ezzel nemcsak én vagyok így ..

Azt hiszem épp elegen vannak akik csak a bajokra, a problémákra kapják fel a fejüket. A média is .. Kiveszőben az optimizmus ? Miért taszítja az embereket a derülátás ? Irigység? Esetleg félelem hogy neki nem adatik meg ? Őszintén hiszem hogy a remény az ami igazán előre tolja a világot, és az embereket ...

Nos ez a sorozat pontosan ezt mutatja .. nem a rossz dolgokra koncentrál, csak megemlíti azt mint szomorú realitást, majd tovább megy azzal a reménnyel hogy jobb lessz, hogy minden rossz megváltozhat, és hogy kellenek emberek akik addig is vigyáznak arra a jóra és szépre ami körülöttünk van ...

Nos ... ezért szeretem ezt a filmet ...

A sorozat mindhárom része megtekinthető:

1. Wild Carpathia - Mountains of Transylvania

2. Wild Carpathia - from the mountains to the sea

3. Wild Carpathia - Wild Forever

Az évvégi lakoma súlyát sikerült enyhíteni január első napján a Brassó fölé magasodó Cenk tetőre tett kiruccanás alkalmával. Ám évkezdési jó szokásainkat betartva, másnapra beterveztünk egy egésznapos Csukás túrát is. Teljesen pontosan fotóstúrát ...

Bár alig több mint egy hete voltam a hegyen, megfogadtam hamarosan visszajövök egy naplementére. És ez nem egy átlagos újévi fogadalom ám - merthogy ilyen fogadalmakat én nem teszek - hanem szilárd elhatározás, minek eredményeképpen fotóscuccok, és fotósbarátokat összeszedve, ím újra itt vagyok ...

A koránkelés tehát ezúttal nem volt fontos. Már lassan delelőre állt a nap mire a hegy lábához értünk. A Bratocea hágón hagyott autótól sétáltunk fel a gerincre .. rutinosan, ismerve minden kanyart, minden fát, majd a meredekebb emelkedőn átjutva értük el a már kilátást biztosító, lankás szakaszokat. Bár a naptár január 2-őt mutatott, határozottan áprilisi körülmények uralkodtak a hegyen. Hó csak foltokban, vagy egyáltalán nem volt a napsütötte oldalakon, már-már nyíló rhododendron bokrokat vártam feltűnni a déli lejtőkön.

A Csukás csúcs alatti lejtő ...

Természetesen nem hagytuk ki a csúcsot ezúttal sem, tiszteletünket téve a hegy legmagasabb pontján megbeszéltük a naplementére kinézett gerincszakaszt, illetve az ideális időpontot amikor ott találkoznunk kell, és mindenki elindult felfedezni a hegység egy-egy fotogén kiszögellését.

Énnekem már régebb dédelgetett tervem bebarangolni a csúcs alatti déli sziklatömbök különleges világát, így végre letérve a kitaposott ösvényekről elindultam a meredek hegyoldalon. Tökéletes csend volt ... a horizontközeli napállás lapos, sárgás színei végigcsordogáltak a sziklákon, az árnyékos részek havas foltjai mélykék színt öltöttek, és senki, egyetlen emberi lény sem volt a közelben. Nem csoda hát hogy lefele ereszkedve kiváncsi mókus figyelt a szokatlan látogatóra, majd egy vadnyul ugrott ki ijedten az elszórt borókabokrok egyike alól, távolabbi, biztonságosabb menedéket keresve.

Ja ... és persze fotóztam ... kerülgetve a sziklatornyokat kerestem a váratlan, az ismeretlen, az érdekes "képet".

"Gyűrűkurás" hangulat ...

Elröpült az idő, a nap lassan lebukni készült a Bucsecs sziklái mögött, gyorsan kellett mozognom, hogy megbeszélt időre a megbeszélt helyre érhessek. És itt elkezdődött az amiért igazából jöttünk ..

Állvanyok fel, gépek beállítva, szűrők felszerelve ... sapka meg kesztyű mert azért estére lehűlt a levegő, és hajrá! . .megtalálni a jó beállítást, kifogni a legjobb fényeket, kihozni a helyzetből a maximumot ...

A naplemente, majd az azutáni fények a fotósok úgynevezett arany és kékórái. Azt mondják hogy igazi tájfotós napközben elő sem veszi a gépet ...

Nos ... eszerint én nem lennék egy igazi ... de tény hogy ilyenkor lehet a klasszikus értelemben vett "szép" fotókat elkészíteni.

Egészen sötétedésig - no meg átfázásig - maradtunk a gerincen, majd a fejlámpák fényénél indultunk el lefele. Csak egyszer álltunk meg, lefotózni a Hold és a csillagok koraesti fényeit.

Jómagam ... M. Andris fotója (köszönet érte!)

Ne székelyruhára meg töltöttkáposztára gondoljatok ... de lassan már ezt is hagyománynak nevezhetjük. Mármint a tényt hogy igyekszünk minden télen legalább egy komolyabb fogarasi csúcsra felmászni.

Tavalyelőtt Moldoveánura, tavaly a Negojra jártunk, idén a Ciortea csúcsot szemléltük ki. Sőt, ha lessz rá idő akkor a Boia csúcsra is szeretnénk feljutni. Csak azt tudni róla hogy nem egy könnyű mászás, és ezzel el is indultunk. Majd improvizálunk menet közben. Társak, mint a téli mászkálások többségében, Molnár Laci sógorom, és Csulak Enikő .. aki éppen Laci nagynénje. Akár azt is mondhatnánk hogy mi így, családias hangulatban járunk hegyet mászni :)

Vasárnapra terveztük a csúcsmászást, szombaton nyugisan, délutáni órákban indultunk, sötét előtt nem sokkal hagytuk az autót a Poiana Neamtului ház előtt. Átöltözés alatt egy szarvasbika agancsait véltem felfedezni a szemközti domboldal kerítése mögött .. csodálkoztam hogy ennyire közel merészkedett, főként hogy a ház körül folyamatosan kutyák vannak. Közeledtemre sem mozdult, aztán rájöttem hogy vadaskert az amit látok, és nem is egy hanem több szarvasbika, és szarvastehén is ott lézengett az orrom előtt. Nos ... fotóztam párat ...

... aztán elindultunk felfele. Hamarosan teljesen ránksötétedett. Fejlámpák fényénél értünk fel a Barcaciu házhoz. Terv szerint kaja, aztán fekvés, hogy reggel mihamarabb indulhassunk fel a gerincre. Aztán az lett hogy a kolozsvári csapattal, akik ugyancsak hasonló tervekkel jöttek, elbeszélgettük az estét ...

Végül az éjszaka sötétjében csak mi indultunk el felfele. Röviddel napkelte előtt értük el a ház fölötti lapos hegyhátat, ami gyakorlatilag a Scara csúcsra vezető gerinc egy kiszélesedett része. Persze fotózás ... egészen addig amíg már nem változtak a hegycsúcsok keleti oldalait elöntő fények.

Balról : a Ciortea csúcsok felhőben, majd a Vartopul Rosu és Budislavu csúcsok

A Negoj csúcsa

Gond nélkül értük el a Scara és Garbova közti nyerget. Annak ellenére hogy a hegyen általában elég kevés volt a hó, a Garbova meredek déli oldalát nem mertük átvágni, ezért előkerült a kötél, mászóvasak, jégcsákányok, és a a sziklás csúcs matematikai gerincén araszoltunk végig.

A Garbova csúcsa .. fölötte felhőben a Ciortea tömbje

Enikő .. háta mögött a sziklás Garbova majd a Scara csúcsok

A túloldalon már újra a Fogarasokra jellemző hatalmas, néha egész meredek, de biztonságosan járható hegyoldalon haladhattunk, ezúttal már a kiszemelt Ciortea csúcs tetejére. Vagyis a Ciortea 1-re, hiszen egy hármascsúcs alkotja, amiket mély letörések választanak el. És amit nem ismerünk egyáltalán, hiszen nyári szezonban sem másztuk át őket.

Mintha folyamatosan távolodott volna a csúcs tömbje. Egyre csak telt az idő, egyre fáradtabbak lettünk, és a csúcs mintha tényleg távolodott volna. Néha ködbe is burkolózott, azt sem tudtuk mennyit kell mászni felfele. Szinte meglepett amikor felérve látom hogy Laci nyugodtan áll a jeges széllökésekben. Fenn vagyunk ? - kérdem kifulladva . Aha - válaszolja - azt hiszem ... ilyen ködben nem vagyok benne biztos.

Aztán mintha kérésre történt volna, a szél felkapta a ködfoszlányokat, és láttuk hogy feljebb már nincs semmi, ám lefele mindenütt meredeken szakadtak le a falak. A Ciortea testvércsúcsára átjutni sem tűnt éppen sétának, a Boia csúcsra vezető gerinc meg egyenesen rettenetesen nézett ki. Erről első pillantásra le is mondtunk. Csak sötétre érnénk fel a csúcsára ...

A Ciortea 2 csúcsa a Ciortea 1-ről

Amíg még látni lehetett a Ciortea hármascsúcsa közti szakadékokat, lejjebb ereszkedtünk felmérni a helyzetet. Nem mutatkozott semmi bíztató, havas-jeges sziklatömbök, majd a letörés aminek az alja nem is látszott innen. Legalább egy kötélereszkedés, és egy kitett mászás a túloldalon, teljesen ismeretlen terepen, ráadásul előreláthatóan ködben. Lemondtuk ... és elkezdtünk ereszkedni. Visszafele mindent, tükörképe mindannak amit felfele csináltunk. Szinte visszafele forgatva a kockákat ... csak épp nem háttal mozogtunk :). Részleteiben is hasonló . .ugyanott álltunk meg pihenni, ugyanott fotózni.

Garbova és Scara csúcsok

Ezúttal tisztán látszik a piramis alakú Ciortea 1 csúcs is ...

Rövid beszélgetés házigazdánkkal, majd újabb ereszkedés az erdőben várakozó autóig, ahová a sötétséggel egyszerre érkeztünk ... majd a túl hosszúnak tűnő utazás hazáig.

Hétlétrák - Nagykőhavas

Csukás fehér-feketében

Jártunk eggyet - Keresztényhavas

Nos .. megtörtént !

Égig érő csúcsok - Negoiu - Fogarasi havasok

Nyári összefoglaló - I rész

Nyári összefoglaló - II. rész

Article 2

Királykő – mászkálás a nyugati oldalon

Túraajánlat – Máramaros + extra

Fotós zavarban .. őszi emlékek környékünkről

Őszvégi barangolások - Hargita és Háromszéki havasok

Mit csinálnak a medvék ha nem látja őket senki

Sziklaút a Zárt tisztásra - Királykő

Idén másodszorra – Negoj

Csukás hegység – Zaganu gerinc

Évzáró túra a Királykőn

Wild Carpathia - avagy mi az amiért érdemes itt élni ...

Évnyító túra - Csukás

Hagyományőrző Fogarasi túra