Tavaly télen, januári fotótúránk alkalmával a Csukás kopár gerincein mászkálva kerestünk egy-egy hófoltot hogy egyáltalán télies hangulatot adjunk a képeknek. Itt nézheted, csak hogy lásd igazat beszélek. Máskor meg nem kaptuk el a napnyugta, vagy napkelte színeit igazi téli, havas viszonyok közt, és én mindig azzal az érzéssel jöttem haza hogy már megint nem sikerült egy normális téli fotósorozatot készítenem a Csukásról.
Ez a mostani túra is csak részben javította helyzeten, bár sikerült a Bratocea gerincen elkapni a naplementét, rájöttem - újra - hogy csakis akkor lehetek majd megelégedve ha több napot töltök e hegyen, folyamatosan kihasználva az esetleges napkelte és napnyugta adta esélyeket. Sőt .. többször, több napot ...
Nos, ez is egy lépés volt előre, legalább a lelkiismeretem kissé megnyugodott, és pár emlékezetes pillanatot gyűjthettem be. Eredetileg edzőtúrának terveztük a napot, de mivel közben kiderült hogy a kolozsvári Hám Péter vezette csapat terve is ide szól, úgy döntöttünk hogy túrázunk egyet közösen, és maradjon az a fontos hogy élvezzük a hegyet, a társaságot, no meg a folyamatos panorámát.
Pétert azt hiszem mára már minden olyan hazai ember ismeri akinek vajmi köze van a hegyekhez. Mindenesetre elég sokan ahhoz hogy minden hétvégére kialakuljon egy csapat akikkel járhatja a Kárpátok ismert vagy ismeretlen bérceit. Volt szerencsém pár alkalommal együtt túrázni velük, és amikor csak tehetem, örömmel csatlakozom a jókedvű csapathoz.
Fényes napsütés kísért végig, egyetlen felhőt sem hozott az enyhe szél, pedig a fotók igencsak szegényesen néznek ki ha semmitmondóan üres égbolt látható rajta. Nem is készült említésre méltó kép napközben, talán 2-3 példány elég is lesz arra hogy bemutassa a környéket.
 |
| A Bratocea gerinc mesevilága, messze hátul a Bucsecs havas ormai ... |
 |
| A Csukás csúcs alatti sziklatornyok ... |
 |
| A Bratocea csúcs délnyugati oldalából nyíló kilátás a Tigaile sziklacsoport felé ... |
És végre az amire már igazán vártam. A napnyugta a gerincről többet nyújtott mint gondoltam. Az hogy végül nem a csúcs közelébe maradtam jó ötletnek bizonyult, az alacsonyabban fekvő részek elszórt fenyői igazán jól mutattak a vöröslő égbolt előterében ... engem meg elkapott az a határtalan lelkesedés ami ilyen különleges pillanatokban szokott, nem éreztem fáradtságot, lázasan rohangáltam - már amennyire a mély hóban ez lehetséges volt - megtalálni a képen szereplő elemek helyes elrendezését, meglátni a hatásos képet ...
Remélem hogy részben helyesen jeleníti meg a blog a képek színpalettáját, bár azt tapasztaltam hogy amíg a kéket felerősíti, a sárgás színeket tompítja, talán mégis élvezhető marad, és visszaadja a pillanat hangulatát.